FacebookFacebook E-mailE-mail InstagramInstagram Joruba fotóJoruba fotó

Mónika & Krisztián

Mónika és Krisztián kreatív fotózása egy vasútállomáson

Mónikával régóta ismerjük egymást, hiszen feleségem gyermekkori barátnője. Mikor kiderült, hogy párjával, Krisztiánnal esküvőt terveznek, többszörösen is örültem. Leginkább persze annak, hogy boldog és révbe ért, de azért kicsit annak is, hogy fotózhatom őket.

 Mónika és Krisztián kreatív beállított esküvői fotó

Mónika és Krisztián is kedves, jó humorú, nyitott személyiségek, így sejtettem, hogy nem lesz nehéz dolgom. És szerencsére így is lett.

Mónika és Krisztián kreatív beállított esküvői fotó 

Mivel Krisztián maga is fotográfus, Mónika pedig alkalmazkodó típus, nem igazán kellett győzködnöm őket arról, hogy a kreatív fotózást, ha lehetséges az esküvő napjától különböző időpontban tartsuk.

A fotózásra így végül az esküvő előtt két héttel, augusztus végén került sor. A Nap ugyan kora délután még kemény fényekkel tűzött, de a fotózást estig terveztünk, így tudtuk, hogy lágyabb fényekben is lesz még alkalmunk fotózni.

Mónika és Krisztián kreatív beállított esküvői fotó 

Az első helyszín Pécs melletti vasúti rendező pályaudvar volt, amihez a keményebb fények talán amúgy is jobban illettek. Előzetesen megnéztem a helyszínt, így a fotózásra már több fotó ötlettel a fejemben érkeztem, de mint az ilyen alkalmakkor lenni szokott, nagyon sok improvizatív kép is született.

 Mónika és Krisztián kreatív beállított esküvői fotó

Ha már egyszer ilyen helyszínen volt alkalmunk fotózni, mindenképpen szerettem volna egy olyan fotót is készíteni, amelyen elhaladó vonat szerepel. Ehhez előzetesen megnéztem a menetrendet, de a fotózás közben aztán megfeledkeztem az időpontról. Végül az egyik kiszuperált vagonban pihengető hajléktalan volt segítségünkre, aki teljesen váratlanul (mi legalábbis nem tudtuk arról, hogy ott van) kikiabált, hogy mindjárt jön a vonat.

Mónika és Krisztián kreatív beállított esküvői fotó

Ez testi épségünk szempontjából is fontos információ volt, és egyúttal az előzetesen elképzelt fotó is elkészülhetett.

Mónika és Krisztián kreatív beállított esküvői fotó

 A következő fotózási helyszín a Zsolnay-negyed volt, végül a napot Krisztiánék háza végében található szántóföldön zártuk, ahol a pár gumicsizmát öltve Mónika apukájának frissen vásárolt mini traktorját lovagolta meg.

 


2016.02.01

Munkáimból

Ajánlatkérés
Családi fotózás szabadban Lakodalom Jegyes fotózás Esküvői készülődés Kreatív esküvői fotózás
Lakodalom Családi fotózás szabadban Lakodalom Polgári szertartás Pocakfotók
Kreatív esküvői fotózás Kreatív esküvői fotózás Lakodalom Kreatív esküvői fotózás Kreatív esküvői fotózás
Lakodalom Kreatív esküvői fotózás Referenciák Egyházi szertartás Kreatív esküvői fotózás

Esküvői fotó galéria

Lakodalom Egyházi szertartás Polgári szertartás Kreatív esküvői fotózás Jegyes fotózás Esküvői készülődés
Nektek írtam, Rólatok

Krisztina & Zoltán

Adri & Peti

Zsófi & András

Biczó Zsolt
fotográfus, esküvői fotós

+36 30 520-0338 |