FacebookFacebook E-mailE-mail InstagramInstagram Joruba fotóJoruba fotó

Bianka & Attila

Esküvői fotózás számomra nagyon kedves helyszínen, Vajszlón

Ezt a fotózás eredetileg Isti barátom megbízatása volt, de éppen aktuális munkahelyváltása miatt végül nem tudta elvállalni, így engem kért meg, hogy fotózzak helyette. Mint utólag kiderült szerencsésnek mondhatom magam, hogy így alakult.

Bianka és Attila esküvői kreatív fotózása

Biankáék Budapesten laknak, így - szokásommal ellentétben - sajnos nem tudtunk előzetesen személyesen találkozni, így telefonon egyeztettük a fotózás részleteit.

 

Mikor megtudtam, hogy vidéken, Vajszlón lesz a fotózás, nagyon izgatott lettem. A családom innen, illetve a közeli faluból Vejtiből származik és én nagyon sok szép és emlékezetes nyarat, szünidőt töltöttem el nagyszüleimnél, nagynénéimnél, így kicsit olyan volt, mintha hazaérkeztem volna.

 

Bianka és Attila esküvői kreatív fotózása

 

Kora délelőttre beszéltük meg a fotózást. Én már korábban a helyszínre értem, hogy egy kicsit felderítsem a terepet és jó helyszíneket, és jó fényeket keressek a fotózáshoz. Szerencsére jól ismertem a környéket, így könnyebben ment a fotózási helyszínek kiválasztása. Végül a közeli erdő egyik kis tisztása, a helyiek által csak Kanálisnak  patak várvízi töltése, valamint a helyi sportpálya tűnt ideálisnak a fotózáshoz.

 Bianka és Attila esküvői kreatív fotózása

 

Első találkozásunkkor nagyon kedves, intelligens párt, ráadásul Bianka személyében egy igazán gyönyörű menyasszonyt ismerhettem meg. Annak ellenére, hogy most találkoztunk először, szerencsére gyorsan megtaláltuk a közös hangot.

 

Bianka és Attila esküvői kreatív fotózása

 

Minden őrült ötletre nyitottak voltak és úgy érzem, és nagyon jó hangulatban telt a fotózás kreatív része. Kicsit bele is feledkeztünk, ezért igyekeznünk kellett a polgári szertartásra, ami szerencsére azért nem volt messze a fotózás helyszínétől.

 

Bianka és Attila esküvői kreatív fotózása

 

A szertartásra szintén Vajszló, egy helyi panzió udvaán került sor. Előzetesen ide is eljöttem kicist felderíteni a terepet, illetve közben megismerkedtem a panzió tulajdonosával, akiről kiderült, hogy nem csak nagyszüleimet, de édesanyámat is jól ismeri.

 

Bianka és Attila esküvői kreatív fotózása

 

A polgári esküvő szűk családi körben zajlott. A paraszti jellegű környezet, a szőlőlugassal átszőtt udvar és a fából ácsolt kis filagóra hangulatos, meghitt helyszínt biztosított szertartáshoz.

 

Bianka és Attila esküvői kreatív fotózása

 

Az esküvő után, koccintás, gratulációk majd közös fotózás következett. Végül egy ebédre is sort került, ahol a nekem a nagyszüleimm házából oly ismerős, házias ízekből összeállított menüt szolgáltak fel.

Bianka és Attila esküvői kreatív fotózása

 

Attila Kárpátaljáról származik, a templomi esküvőre, valamint a lakodalomra már az ő otthonukban, Ukrajnában került sor. Ezen sajnos már nem vettem részt, de előzetesen természetesen még sok boldogságot kívántam neki.

 

Bianka és Attila esküvői kreatív fotózása

 


2015.03.30

Munkáimból

Ajánlatkérés
Családi fotózás stúdióban Pocakfotók Lakodalom Családi fotózás szabadban Lakodalom
Kreatív esküvői fotózás Kutya fotózás Családi fotózás szabadban Lakodalom Kreatív esküvői fotózás
Kreatív esküvői fotózás Lakodalom Lakodalom Lakodalom Egyházi szertartás
Kreatív esküvői fotózás Kreatív esküvői fotózás Családi fotózás szabadban Kutya fotózás Lakodalom

Esküvői fotó galéria

Lakodalom Egyházi szertartás Polgári szertartás Kreatív esküvői fotózás Jegyes fotózás Esküvői készülődés
Nektek írtam, Rólatok

Krisztina & Zoltán

Adri & Peti

Zsófi & András

Biczó Zsolt
fotográfus, esküvői fotós

+36 30 520-0338 |